Széchenyi2020
Sajtókapcsolat
Schubauer Krisztina
Kommunikációs menedzser
Menü
Hírlevél feliratkozás

Hírek

Régiós angyalbefektetői körkép
Régiós angyalbefektetői körkép
Régiós szinten Magyarország kiemelkedően erős és proaktív angyalbefektetői közösséggel rendelkezik. Ezt mi sem bizonyíthatja jobban, mint, hogy a szomszédos országok közül csupán Ausztria jár ilyen téren előttünk, valamint hogy regionális szinten is kiemelkedő fontosságú angyalbefektetői esemény volt május 9-én, Budapesten, amelyen a Hiventures is részt vett.

Ám ne szaladjunk ennyire előre, vizsgáljuk meg először az öreg kontinens „angyali” sajátosságait. Az európai angyalbefektetői közösségre általánosságban elmondható, hogy szerepvállalásuk konszolidálódott, az elmúlt 5 évben a fejlődés lelassult, bár az eredmények évről évre még így is javulnak. Míg 2016-ban a teljes befektetett összeg Európában közel 7 milliárd euró volt, addig érdemes hozzátenni, hogy ez még így is nagyon távol van az Egyesült Államokban elért eredményektől, ahol az adott évre vonatkozó befektetés több mint 21 milliárd dollár volt.

Európában közel 500 angyalközösség működik, ezek közül kiemelkedik a brit, a spanyol és a finn tőkeinjekció, amely 2016-ban közösségenként átlagosan közel másfél millió eurót fektetett be. Az összegek nagy részét jellemzően az infokommunikációs eszközök terén fejlesztő, valamint tágabb értelemben a tech vonalon mozgó startupperek kapták.

Hiába tűnhet egyszerű döntésnek angyalként beszállni egy sikeresnek tűnő vállalkozásba, rengeteg kockázati tényezőt kell szem előtt tartania a befektetőnek. Több kiemelkedően fontos faktor létezik, amely miatt negatív döntés és elutasítás történhet: az esetleges bukás túl nagy kockázattal járhat, eltúlzott a startupok értékbecslése, esetleg a piaci igény nem volt kellően bebizonyítva. Érdekesség ugyanakkor, hogy az angyalok meglepően alacsony aránya gondolja úgy, hogy érdemes azért elutasítani egy startupot, mert túl kicsi az exit során várható profit.

Európai viszonylatban Magyarország az angyalbefektetői és aktivitási lista közepén található. Régiós szinten viszont, sokkal erősebb a jelenlétük. Szomszédos országaink közül csupán Ausztria jár előttünk, a többieknél jobban teljesítenek a magyar angyalok. A megosztottság ellenére érdemes kiemelni, hogy sok együttműködési megállapodást kötnek egymással a közép-kelet európai régión belül tevékenykedő angyalok és angyalhálózatok.

Itthon két nagyobb angyalbefektetői hálózat működik, közülük az egyik most szervezte meg a régió egyik nagyszabású angyalbefektetői eseményét, amelyen a Hiventures is részt vett. A Hungarian Business Angel Network dinamikusan fejlődik, köreikben közel 120 potenciális angyal található. Proaktív angyalközösséghez híven, ők is folyamatosan kutatják a tehetséges innovátorokat, számukra több rendezvényt, eseményt szerveznek. Ezek közül a mostani kiemelkedett, a május 9-én megrendezésre kerülő Angel Investment Day remek networking és tapasztalatszerzési lehetőséget biztosított mind hazai, mind pedig a regionális angyalbefektetők, stakeholderek és startupperek számára, ugyanis a meghívottak között osztrák, szlovén illetve horvát szakember is volt.

Vissza
© IntroWeb | 2017