Az Alapkezelőről

History

Jogelődünk, a már 1999-ben jegyzett Regionális Kockázati Tőkealap-kezelő, amely 2005-ben a Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. (CKTA) nevet kapta, kezdettől fogva kockázati tőkealapok sorát hozta létre és kezelte azokat annak érdekében, hogy a magas növekedési potenciállal rendelkező innovatív, induló és korai növekedési szakaszban működő vállalkozások számára tőkeági támogatást nyújtson.

Foundation of hiventures

A korábbi működési modell megreformálása hívta életre a Hiventures-t, amely 2017 február óta tölt be egyedülálló szerepet a hazai tőkefinanszírozásban. Állami tőkebefektetőként azzal a céllal jött létre, hogy a lehető legdinamikusabban helyezze fel az országot a nemzetközi innovációs és startup térképre. 2019-től kezdődően a Hiventures kiterjesztette finanszírozási programjait először a kis- és középvállalkozásokra, majd a nagyvállalatokra is.

Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures mára Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb és legaktívabb tőkealap-kezelője lett. Európai uniós és saját forrásból a teljes magyar vállalkozói ökoszisztémát támogatja, így az ötletfázistól egészen a nagyvállalati beruházásokig biztosít forrást.

Activities of Hiventures

Startup business unit

A Hiventures startup üzletágának célja, hogy az innovatív megoldásokkal és nagy növekedési potenciállal rendelkező hazai startupokat tőkefinanszírozáshoz juttassa. Többlépcsős, egymásra épülő befektetési modellünkben inkubációs, magvető és növekedési életszakaszokban lévő vállalkozások termékfejlesztéséhez, növekedéséhez, hazai és nemzetközi piacra lépéséhez nyújtunk finanszírozást. A gazdaság egészére élénkítően ható startup ökoszisztéma felpezsdítésében több száz sikeres ügyletben szerzett tapasztalatunkra, kiterjedt mentor- és menedzsmenthálózatunkra egyaránt támaszkodunk, amelyeket startup alapítóinkkal is megosztunk. Iparágfüggetlenek vagyunk, emellett bizonyos célokat tematikusan is támogatunk, ilyen többek között a hazai kreatívipar.

Vállalati üzletág

A Hiventures vállalati üzletágának célja, hogy a magyar székhelyű és többségi magyar tulajdonban lévő, stabil piaccal rendelkező kis-, közép- és nagyvállalatok számára tőkét biztosítson beruházásokra, innovációra, versenyképességük növelésére. Mivel a magyar KKV-k és nagyvállalatok stabil működése és folyamatos fejlődése a magyar gazdaság szempontjából kiemelt jelentőségű, ezért a Hiventures-nél a piacon egyedüliként az egyszerűbb tranzakcióktól a komplexebb beruházásokig minden finanszírozási igényre rugalmas megoldást biztosítunk.

Vállalati üzletágunk tőkebefektetést nyújt tulajdonos kivásárlásokhoz (MBI/MBO), a generációváltással érintett, de családon belüli utódlással nem továbbvihető családi vállalkozások rendezett értékesítése, illetve cégfelvásárlás és cégfúzió esetén is. Forrást adunk beruházások finanszírozásához, legyen szó kapacitásbővítésről, ingatlantranzakcióról vagy egyéb tárgyi eszköz, gép, berendezés beszerzéséről. Tőkeági finanszírozásunkkal restrukturálásban is segítünk a korábban jól prosperáló, de átmenetileg nehéz pénzügyi helyzetbe került vállalkozások számára, hogy ismét növekedési pályára álljanak. Érett vállalatok forrásbevonásához és beruházásaik finanszírozásához szabályozott tőkepiaci eszközökkel, speciális, zártkörű tőkekibocsátásokkal is hozzájárulunk.

Termékpaletta Termékpaletta Termékpaletta