nov

17

Szakmai zsűri előtt mutatkoztak be a Startup Campus London résztvevői

Inspiráció, kreativitás és nemzetközi lehetőségek. Sikerrel és rengeteg pozitív tapasztalattal zárult a Startup Campus London elnevezésű vállalkozásösztönző program Londonban. Az Enterprise Hungary az Új Nemzedék Központ közreműködésével négy alkalommal mentorálta és segítette a tehetséges magyar fiatalokat vállalkozási ötletük fejlesztésében. A workshop végállomásaként a fiatalok, 2016. október 22-én Demo Day keretén belül szakmai zsűri előtt prezentálták a innovatív ötleteiket.

Az őszi képzésen 30 vállalkozói motivációval rendelkező fiatal vett részt, köztük egyetemi hallgatók és aktívan dolgozó fiatalok egyaránt. A legtöbben szakmai és üzleti tudás elsajátítása miatt érkeztek a programba, de sokakat a kapcsolatépítés és a tanulási szándék is vezérelt.

„A magyar üzleti ötletek immár külföldön is létrejövő közösségi és képzési bázisai teszik lehetővé az ígéretes innovatív kezdeményezések felkutatását, fejlesztését. Ebből a közösségből indulhatnak innovatív projektek, melyek továbbfejlesztése biztosítható a számos konstrukcióban – akár pályázati finanszírozással, akár kockázati tőkebefektetéssel – elérhető forrásokból és így a nemzetközi piacokon is versenyképes termékek, valódi sikertörténetek hozhatók létre.” – hangsúlyozta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

A négy alkalmas képzés zárásaként Demo Day keretén belül 7 csapat mutatkozhatott be az inspiráló környezetben elhelyezkedő Imperial College Campusán. A zsűri értékelése alapján Szomora Alexandra önfejlesztő startupja, a BETTER.ME applikációs ötlete nyerte el a „London magyar startup reménysége” díját. Szandra, a Quantum Leap által jövő tavasszal induló győri inkubációs programba is bekerült, mellyel a jövőben további segítséget kap vállalkozása elindításához.

„Úgy gondolom ez egy nagyon fontos képzés volt, mert új lehetőségeket teremtett mind Magyarországnak, mind a magyar tehetségeknek. Nagyon aktuális, valós szükségletekre kereste a megoldást. Hálás vagyok, hogy részt vehettem rajta, sok remek, díjra érdemes csapat képviselte hazánkat. A díj számomra egy motiváció arra, hogy folytassam az ötletemet és lehetőség szerint sikerre vigyem.” – mondta a győztes, Szomora Alexandra.

A zsűriben Dr. Pálinkás József mellett Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország londoni nagykövete, Kisgergely Kornél, a Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója, valamint Katona Bence, a Startup Campus program vezetője is helyet foglalt.

„A Startup Campus London képzésben részt vett fiatalok nem csak innovatív ötleteik és képességeik miatt tűnnek ki, hanem mert erőt, energiát fektettek abba, hogy mindezt kibontakoztathassák. A Nemzeti Tehetség Programban számos eszközzel segítjük ebben is fiataljainkat. A tehetséggondozáson túl fontos az élő kapcsolat fenntartása is azokkal a fiatalokkal, akik külföldön gyarapítják tudásukat, akik a világ legjobb egyetemein állnak helyt. Az is a célunk, hogy megtaláljuk a tehetséges fiatalokat és ne csak a fejlődésüket szolgáló tanácsokat és képzést adjuk meg számukra, hanem segítsünk a legjobbaknak befektetőkkel is kapcsolatba lépni.” – tette hozzá Novák Katalin.

A fiatalok egybehangzó véleménye alapján a képzés fejlődést hozott számukra, rengeteg ötletet és motivációt kaptak. A kurzus hasznos keretet adott nekik a vállalkozás indításának minden fontos fázisához.

A design céget alapító Jakab Luca így nyilakozott a programról: “Az impresszív szakmai háttérrel bíró előadóknak sikerült olyan kötetlen hangulatot létrehozniuk a képzések során, mely segített a startup ötletek gyengébb és erősebb oldalait is megvilágítani. Az Enterprise Hungary üzenete ugyanakkor az, hogy igenis lehetséges bármi azok számára, akik komolyan gondolják az elképzelésüket, innovatívak és megfelelően mérik fel a piacukat, ráadásul már az indulás előtt kaphatnak nemzetközi szakmai és befektetői segítséget.”

A Demo Day-t könnyed hangulatú kapcsolatépítő est zárta, amely Magyarország londoni nagykövetségével és a Londonban, valamint vonzáskörzetében működő diákszervezetekkel együttműködve valósult meg.
Folytatódik a Startup Campus London!

A Startup Campus London program várhatóan tavasszal folytatódik. A képzésen már nem csak ötletek, hanem induló vállalkozások is részt vehetnek.
hiventrues-startupcampus_london_0157-845x321hiventrues-startupcampus_london_demoday_0160
hiventrues-startupcampus_london_lunchhiventrues-startupcampus_london_prezentations

Forrás: Startup Campus